Stop.!

Lina Weird megint idegbeteg és megint kibukott…

Kimondom nyíltan! Elegem van, hogy én vagyok mindenkinek a lelki szemetes ládája, akihez akármikor lehet jönni és panaszkodni. Engem terhelnek, olyan súlyos gondokkal, amibe már beletört a hátam.! Besokalltam, hogy én vagyok a két lábon járó, élő bokszzsák, akit akármi akármikor megüthet és belerúghat egyet, ha épp olyan kedve van, vagy csak jólesik neki. Most jön a történet azon része, hogy én nem hallgatok meg senkit, nem szánok meg senkit, nem segítek senkinek.! Szeretnék boldogan élni és nem mindig idegeskedni valakiért, vagy valamiért… Nem akarok több panasz szót hallani.! Csak és kizárólag azoknak segítek, akiket örökre szívembe zártam és nem akarom elveszteni őket.! Két ilyen ember van az életembe, akik feltétel nélkül szeretnek, akármit is csinálok.! Ők segítenek nekem, akármi bajom is van.! Az emberiség többi tagjával szembe, akiknek csak azért kellek, mert meghallgatom őket, levezethetik rajtam az agressziójukat, vagy csak a külsőm/stílusom miatt „szeretnek”… Most meg mondom, hogy igenis megvetem az összes ilyen embert.! Lehet, nem tartod magad ilyennek, és ezután a bejegyzés után jössz majd, hogy mért tartalak titeket ilyennek… de nézz bele a tükörbe és lásd meg, amit én is látok.! Mindenki játszik egy szerepet, de ideje ledobni az állarcot és magad adni.! Én most ezt teszem. Ami nem tetszik meg fogom mondani és lehet bántó leszek, de már leszarom, nem fogok eltűrni semmit szó nélkül.!
Két ember kell az életembe több nem.!!!!!!!!!!

.Lina Weird.

Értékeld azt, amid van!!

Kitépték tollaimat és levágták csonka szárnyaim.
Lina Weird ismét a padlóról!

Nem éreztem még magam soha feleslegesnek egy társaságban és főleg nem éreztem, hogy felesleges vagyok a világban. Senkinek se kellek már és nem érezném, hogy akárkinek is jobbá tettem volna az életét. Akinek az életén változtattam annak is csak rosszabb lett. Nem tudok olyat tenni, ami megfelelne az elvárásoknak, nem tudok semmit felmutatni nyomorult kis életembe és most érzem igazán, hogy nem is tudok majd semmit felmutatni. Mert miben vagyok én jó? Elárulom, hogy konkrétan semmibe… Valaki jó tanuló és ezzel keres majd sokat. Valaki jó sportoló és csodálják tehetségét. Én szánalmas történeteket, verseket írok, amik még a tűrhető kategóriát se érik el. Ezen kívül elrontom mások boldog életét… Mondják, hogy jól sminkelek, ami teljes mértékben cáfolható, hiszen bárki megtudja, azokat a sminkeket csinálni, amiket én…
Se külsőmmel, se tudásommal, se „tehetségemmel” nem érem el azt a mércét, amit az emberiség felém rakott… Egy kis senki vagyok a világban, aki hiába keresi helyét, úgyse találja meg…
Mellesleg nem sajnáltatás céljából írom ezeket a sorokat, csak közlés céljából hogy értékeljétek magatok.! Hiszen én vagyok az élő példa, hogy lehetnél szerencsétlenebb.!
Értékeld azt, amid van!!!!

.Lina Weird.

Egy megválaszolatlan kérdés 3.

Az első hóval jött a második, a harmadik, és napokon keresztül csak hullott, és hullott. A ragyogó hó ropogása sok ember szívét örömmel töltötte el, viszont pár embernek elég nagy gondot okozott. E-közé a pár ember közé tartozom én is… a hó soha nem volt a kedvencem, hiszen hideg, alattomos, de mégis mindenkit elvarázsol angyali fehérségével. Gonosz kis szépség. Kicsit talán hasonlítunk is… hiszen sok embert elvarázsoltam már külsőmmel és gonoszul bántam velük, mégse szerettem a havat, akkor se ha hasonlítunk.
A ropogó hóban tértig gázolva, fénylő lámpásokkal kivilágított úton haladok lassan, óvatosan kicsit talán csoszogok is néha, nehogy megcsússzak a megbújó jeges foltokon. Csupasz, reszkető fák integetnek nekem, az út mellett, ők is fáznak, és nagy teher nehezedik vállukra, mert nincs, ki leszedje róluk a nehéz havat. Utam egy játszótér mellet halad el, már ő is elhagyott, hiszen kis, mosolygós gyerekek felnőttek, és már csak egy kis fiú hintázik magányosan. Valaki biztos várja otthon, ő mégis itt van kint Szenteste, egyedül. Elindulok felé, de megijed tőlem és leugrik a hintáról. Hátrálni kezd, de a hatalmas hóban nehézkesen hald hátra, végül egy hó alatt bujkáló kőben megbotlik és beleesik a puha hóba. Kezem nyújtom felé, és ő félve néz rám, de most látom csak milyen szép, zöld szemei vannak. Kihűlt kis kezével megfogja kezem, én felsegítem, és köszönet kép átölel szorosan, talán nincs sok jelentősége, mégis jólesik. Mielőtt megkérdezhetném ki ő, és mit keres itt, elenged és elszalad. A sűrű hóesésben gyorsan eltűnik szemem elől, és talán többet nem is látom újra a kisfiút, de remélem boldog lesz, ha eléri célját.
Apró kábulat, egy mosoly és megértő könnycseppek után gázolok tovább a hóban. Lassan beérek egy hatalmas lakótelepre, a hatalmas, szürke panelek gúnyosan néznek le kis termetemre, míg én ámulva tekintek fel rájuk. Keresem a tetejüket, de a szürke hófelhők egybe olvadnak a házak színével, és így még magasabbnak tűnnek. Tekintetem egy kisebb és sokkal barátságosabb házon akad meg. A hatalmas szürke épületek között, egy apró narancssárga kis ház áll. Szívem az aprócska épület felé húz, mintha már jártam volna ott, mintha valami fontos lenne odabent. De vajon mi?

A kis narancssárga ház felé indulok, egy parkon át, kérdő tekintettel. Egy kis hó lepte domb mellett sétálok el, a tetején egy elhagyott szánkó áll, melyet már félig betemetett az alattomos hó. A kis épület ablakai sötétek, már mindenki alszik, csak egy ablakon szűrődik ki egy kis fény, és csalogat egyre közelebb. Lépteim egyre sűrűbbek, ahogy a hóesés is, de mielőtt belépnék a házba, még megállok egy percre, és felnézek a fényes kis ablakra, majd betoppanok a házba. Kellemes meleg ölel át, lassan felolvadnak reszkető, fájó végtagjaim, és körbe tudok nézni kicsit. Négy fal és végtelen hosszú lépcsősorok tárulnak szemem elé. Tétlenül állok az előtérben, majd lábaim automatikusan elindulnak a hosszú lépcsősoron felfelé, nem tudok ellene tenni, csak mennek megállíthatatlanul, mintha már tudnák hova kell menni. Mire lábaim feladják a gyaloglást, már levegőért kapkodok, és most szívem veszi át a testem irányítását. A lépcsőház ablakán kilesve látom azt az egy kis ablakot, ahonnan még fény szűrődik ki. Szívem egy ajtó felé húz, amit félek kinyitni, de érzem, meg kell tennem. Reszketve nyúlok a kilincs felé, mikor az ajtó magától kinyílik előttem lassan, nyikorogva. Belépek egy sötét szobába és keresem a halvány fényt odabent. Szép lassan beljebb merészkedem, a néma lakásba, majd meglátom a fényt, amit kerestem. Bukdácsolva egy üveges ajtóhoz érek, mély levegőt veszek, kihúzom magam, és zakatoló szívvel nyitok be a szobába. Angyali fényesség tárul szemem elé, és amint átlépek a küszöbön egy tiszta, havas mezőn találom magam. Hó mindenfelé semmi már… se egy fa, se egy domb, csak egy végtelen havas síkság. Úgy érzem nem csak a táj változott, belőlem is hiányzik valami.
Mellkasom üres, már nem zakatol benne semmi, ott maradt szívem örökre a fényes kis szobában.

.Lina Weird.

Érezted már?

Érezted már, hogy több rossz nem történhet veled?
Érezted már, hogy körülötted minden összeomlik?
Érezted már, hogy valaki a szemedbe hazudik?
Érezted már, hogy rosszat tettél mégis jó volt?
Érezted már, hogy igazán felszabadult vagy?
Érezted már, hogy igazán szeretsz valakit?
Érezted már, hogy ez már csak jobb lehet?
Érezted már, hogy mindenki ellened van?
Érezted már, hogy minden jó körülötted?
Érezted már, hogy eleged van a világból?
Érezted már, hogy valaki igazán szeret?
Érezted már, hogy kell neked valaki?
Érezted már, hogy valaki kihasznál?
Érezted már, hogy jobb volt régen?
Érezted már, hogy hív a végzet?
Érezted már, hogy nincs jobb?
Érezted már, hogy unatkozol?

.Lina Weird.

Élet mese.

Réges régen volt egy lány, aki mindig mosolygott, mindenkinek segített és mindig jól érezte magát, mert nem érdekelte az emberek bántó szava.
Egy napon azonban borzalmas dolog történt a nyár véget ért, és szomorkás ősz köszöntött be a szivárványos, szép tájra, ahol a lány élt. A lány még mindig segített az embereknek, de a borús ég rányomta bélyegét a szívére is. Az emberek egyre jobban támadták és mosolyát már csak ritkán lehetett látni. Sugárzó tekintete eltűnt, kiszürkült és az emberek már nem vették észre. A szomorú őszt a négy fal közé bújva töltötte, hiszen ő is érezte, hogy elveszett belső varázsa. A kiszürkült lány szíve lángra gyúlt, és egy gyönyörű szerelem tüze ég szívében máig is. A lány nem érti, hogy a kedves srác hogy szerethetett belé, de ez már nem számít, hisz szerelmes. Hiába szeretett a ragyogása nem tért vissza megkopott tekintetét nem ismerték fel régi barátai se.
Az ősznek vége és a ragyogó fehér tél meghozta hatását, hisz a lány is kivirult, és úgy csillog, mint régen. Bárki ránéz, mosolyog, és melegséggel tölti el szívét minden mosoly.

.Lina Weird.

Hétvégi összefoglaló

Rövid összefoglalás a hétvégémről.^^ (Úgyis már régen írtam le, hogy mi történt velem.)
Pénteken szimplán Petyómnál aludtam. Kb. szombat dél körül jöttem el tőle, hogy elkészüljek estére.^^
(szombaton voltunk pontosan 3hónapja együtt.!*.* ♥♥)
Szombaton az iskolánk rendezett egy bált a szülőknek, ahova én jelentkeztem pincérkedni. Először nagyon tartottunk tőle, hogy valamit el fogunk rontani, de végül is könnyű volt és nem volt semmi gáz. Egyetlen megfigyelésem volt, hogy ide csak sznobok jöttek el. A fél társaság részeg, a másik fele meg simán paraszt volt… A lábam sajog, mivel először volt rajtam magas sarkú és rögtön 5órát kellett benne rohangálnom. Oo
Már úgy két hete Petyóm egy meglepetést emlegetett, amiről nem mondott el semmit. Én már lassan beleőrültem a várakozásba, de végül eljött a megbeszélt vasárnap. Dél körül annyit elárult nekem, hogy fürdőruhát kell vinnem. Oo Aki ismer, nagyon jól tudja, hogy nem szeretek levetkőzni sok ember előtt. Finoman szólva tomboltam, kibuktam, összeomlottam szóval… egyszerűen hisztiztem (és nem is keveset). Petyó tudta nagyon is jól, hogy ki fogok bukni, de azt is nagyon jól tudta, hogy élvezni fogom végül. Tehát Deákon találkoztunk 3kor és elvittek a Szécheny fürdőbe, ami nagyon szép hely. Egy igazán nagy problémám van azzal a hellyel, (azon kívül, hogy le kellett vetkőznöm) hogy simán meg-/felfáztam. Oo
Ezektől eltekintve nagyon jól éreztem magam és nagyon köszönöm cicám, hogy elrángattál.*.* ♥♥ Kicsit legalább lazítottam.^^♥

.Lina Weird.

Egy megválaszolatlan kérdés 2.

Egy holdfényben úszó, hosszú úton keresem a válaszokat, a válaszokat, amiket még nem találtam meg. Nem tudom még mi történt és, hogy mi fog történni, de azt tudom, hogy ez más, mint ami eddig volt.
Egy ismerős környékre vezet a sápad holdfény, egy régi házhoz, egy kopott ajtóhoz, amelyet már annyiszor láttam. A környék békés, a ház barátságos, akárcsak emlékeimben, és az ajtó már magától nyílik előttem.
Félelmetes sötét szobát rejt a kopott, kis ajtó. Egy új és ismeretlen érzés kerít fogságába, ahogy a sötétség is egyre erősebben szorít, és ahogy egyre beljebb merészkedek a szobába. A szoba mélyéről egy kéz nyúl felém, de nem akar ártani, ezt tudom. Szép lassan nyúl felém és most már hozzám is ér, megremeg egész testem, ahogy érzem selymes kezének érintését, és szívem egyre hevesebben ver. Szorosan átölel, és most érzem csak igazán, hogy többé nem akar elengedni, érzem testének melegét, és egy ismerős szót suttog fülembe. Tudom már ki Ő, és mit akar tőlem. Erről a kisfiúról álmodok napok óta, látom zöld szemeit, sugárzó arcát, örömteli mosolyát. A homályból előtűnő alak egyre ismerősebb, és régi emlékek képe kísért és boldogít egyszerre. Nem tűnik másnak, csak most nem mosolyog őszintén és szívét is elzárta a világ elől. Karjai szorítása egyre erősebb és lassan már levegőért kapkodok, de jólesik, hiszen csupán érintésével elárulja minden érzelmét, egy szó nélkül, néma csendben.
Hosszú, örömteli percek, érzelmes ölelés, és több száz könnycsepp után, végtelen zuhanás majd ismét egyedül állok a sötét utcán. Nem tudom hol vagyok, nem tudom hogy kerültem oda, nem tudom merre mennyek és nem tudom mit csináljak, nem tudom ki jutatott oda, nem tudom ki voltam és nem tudom ki lehetek még.
A végtelen lámpasorok között egyedül, álmaimat eldobva sétálok és rég megkopott emlékképek hirtelen, suhannak el szemeim előtt. Az ég beborul felettem, a hold ezüstös fénye is eltűnik szemem elől.
Két könnycseppet hullajtok még azokért, kiket szívből szerettem, és akik viszont szerettek akármit is tettem.

.Lina Weird.

Az élet ajándék.

Éppen ma kaptam e-mail-ben és engem nagyon megfogott gondoltam veletek is megosztom.

“Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy a

bank minden reggel
86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak,
ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:

1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem
költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos
áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet…
De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy
napra szóló 86 400 forinttal.

2. A második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül
bármikor véget vethet ennek a kis játéknak, akármelyik pillanatban
közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz
folytatása.

A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben?
Elgondolkodtál?!

Minden reggel, alighogy felébredsz, kapsz 86 400 forintot, azzal az
egyetlen kikötéssel,
hogy a nap folyamán költsd el, mert a fel nem használt összeget este,
amikor lefekvéshez készülsz, visszaveszik Tőled.
Csakhogy ez a mennyei mannaeső vagy játék – ahogy tetszik, bármikor véget
érhet.

Érted?!

A kérdés, hogy mit tennél, ha ilyen ajándékban lenne részed?
- Elköltenéd, az utolsó fillérig?
- Önmagadra?
- Azokra, akiket szeretsz?
- Idegenekre?

Hát úgy gondold át, hogy ez a varázsbank igenis létezik! És Te minden
reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát! Igen! És ezt a
varázsbankot úgy hívják: idő. A múló másodpercek bőségszaruja!
Minden reggel, ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a
napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni
másnapra, a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk
meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. A varázslat
minden reggel
elölről kezdődik, ismét kiutaltak részünkre 86400 másodpercnyi
életet, de a játékszabályok
megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor
megszüntetheti a számlánkat – az
élet akármelyik pillanatban véget érhet.

A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?

- Ha meg akarod érteni, mit jelent egyévnyi élet, kérdezz meg egy
diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját.
- Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket
hozott a világra, és
várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy
épen-egészségesen a karjába szoríthassa.
- Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy
bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját.
- Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy
viszontlássák egymást.
- Hogy mit jelent egy óra, elmondja Neked a klausztrofóbiás, aki
beszorult a felvonóba.
- A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján
úszott meg egy autóbalesetet.
- És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza Neked az a
sportoló, aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az
aranyéremért edzett.

AZ ÉLET VARÁZSLATOS DOLOG! HASZNÁLJ KI MINDEN MÁSODPERCET, AMI MEGMARAD
NEKED!

Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert
megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted.
És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.
- A Tegnap történelem.
- A Holnap rejtelem.
- A Ma ajándék. “

.Lina Weird.

Egy megválaszolatlan kérdés

Utcák végtelen sötétjén keresek valamit, még igazán magam se tudom hogy mit. Ezernyi emlék kavarog még fejemben, és most a sötét utcáról, egy ajtón átlépek, és egy cirkuszi forgatag tárul szemem elé. A cirkusz egy napja se ugyanolyan, zsongása állandó és leállíthatatlan. Körbe tekintek és mindenfelé emberek. Arcukra mosoly festve, pedig szemükben könny ül és látni a keserű félelmet. A vigyor mit ér, ha hazug? Ruhájukon sok szín, csak szívük fekete. A bánat belülről emészti őket, de ők ezt nem mutatják (és ezért csodálom őket) hiszen az embereket még így is felvidítják.
Hirtelen harsonaszó, most szívem gyorsabban ver, feltekintek a magasba, és a trapézon táncoló árnyakra figyelek. Gondolataim más nem vonhatja el, tátott szájjal állok a forgatag közepén, és a ritmusra suhanó fekete foltokra bámulok.
Egy kisfiú szalad oda hozzám, rá tekintek szótlanul, hisz ő se szól. Hatalmas zöld szemeiben látom a gyermeteg reményeket, látom a nyugalmat, és benne van a világ minden tiszta boldogsága. Még pár perc némán, ő csak szorítja kezem, és én csak nézek szemeibe. Szája remegni kezd, mintha mondani akarna valamit. Egy nagy levegőt vesz és könnybe lábadnak szemei. Lehajtja hirtelen fejét, majd visszatekint rám. Szemébe már fájdalom és kétség látszik. A világ egy percre megáll, míg szemembe könny gyűlik. Átölelem szorosan, és most már mondja is, amit eddig is akart, de még hezitál és fájó, remegő hanggal szólal meg. Egy szót mondott és mégis szívemig hatolt. Most mély levegőt veszek, és egy utolsó könnycsepp folyik végig lassan arcomon. Tudom, hogy komolyan mondja, tudom, hogy meg fogja érteni. Lassan eltávolodok tőle. Emlékeim nála hagyva egyre messzebbre, és egyre gyorsabban visznek lábaim tőle.
Az ég beborul és egy villám sebesen csap be a park egyik elhagyatott fájába. Hatalmas tűzcsóvák emésztik el az egykor sok párnak emlékül hagyott vésetét. Én is egyikük voltam, de most szívem mélyén titokban örülök, hogy egy fájó emlékkel kevesebb lett. Az eső esni kezd és elfojtja a lángokat.
Rövid mosoly után szaladok tovább, amíg csak lábaim bírják. Hirtelen lábaim elgyengülnek, és a földre rogyok. Most már csak levegőért kapkodok. A szakadó esőben egy ajtó tűnik fel a távolban. Egy hófehér sértetlen ajtó, melynek kilincse az élő dobogó szív melegével nyugtat. Melyet megfogva hirtelen emlékek jelennek meg szemem előtt, majd félve benyitok. Remegő testel lépek be egy kellemesen meleg, de sivár szobába. A padlón még vizes lábnyomok, mintha nem rég jártak volna itt, és a szürke falon egyetlen kép lóg, már ferdén. Egykori aranyozott kerete megkopott és por lepi be. Közelebb lépek, a feledés porát lesöpröm róla, és szívszorító látvány tárul elém. Egy elfeledett, gyönyörű szerelem utolsó emléke az, mely már mindkét félnek fáj. A pár szemében benne van a világ minden tiszta boldogsága. Arcukon őszinte mosoly. Megrémülök és hátrálni kezdek, de a padló öreg repedéseiben megbotlok és a földre zuhanok. A padló hideg és most értem igazán, hogy hiányzik, hogy valaki elkapjon, mikor megbotlok. Én tettem ezt, én taszítottam el magamtól. Lábra állok, most testi sebeim bekötözöm, de szívemen hatalmas seb tátong, és félek bele is halhatok. A padlóra nézve látom vöröslő vérem, és a nedves lábnyomokat, ez mind olyan mintha egy gyilkosság helyszíne lenne. Tényleg megöltem valakit, de ezért még nem kerülhetek börtönbe. Gondolataim összeszedem és elindulok az ajtón kifelé.
Ahogy átlépek az ajtón, egy cirkuszi porondon találom magam. Nem az esős utca fogad, hanem egy fényárban úszó, pompás színpad. Körbevesz sok száz ember, és mind engem figyel. A lélegzetem megakad, és a szívem összeszorul, majd egyre hevesebben ver, mintha ki akarna törni a mellkasom fogságából. Mindenki a produkciómra vár. Végül egy dühös hang hallatszik a tömegből, majd egyre több és több. A közönség egy ember módján gondolkozik, ugyanazt akarja, ugyanúgy érez, ugyanúgy beszél. A rémület lesz úrrá rajtam, csak kapkodom a fejem, és egyre sebesebben forognak a közönség fantom arcú emberei. Egyik arc a másik után és mégse jegyeztem meg egyet se, hisz mind ugyanúgy néztek ki, mind ugyanolyan elitélő tekintettel néztek rám.
Hirtelen sötétség és csak apró emlék foszlányok láncolata, értelem nélkül. Az ébredés utáni látvány egyszerű és mégis megmagyarázhatatlan. A sivár szoba közepén fekszem, mellettem egy rózsa, melynek szirmai ugyanolyan vörösek voltak, mint a vér a tövisein. A szirmok között hajnali pára cseppek csillogtak. Kezemre tekintek, de kezem sértetlen, csupán fejem sajog, de mást nem érzek. Szívem se nyomja már annak a zöld szemű kisfiúnak szava.
Csak egy kérdésem maradt, csak egy dolog nyomaszt.
Mi történt?

UI.: Ez az első ilyen komolyabb, hosszabb művem és szeretnék egykét véleményt hallani róla. Köszönöm előre is.*.*

.Lina Weird.

Csak is Ő.!♥

Lina Weird ébren álmodik, és nem akar felébredni. ♥
Szavakkal nem kifejezhető amit érzek, de egy pár gondolatot azért lejegyzek.
Olyan párra találtam most, aki nem csak hogy helyes, hanem aranyos, figyelmes és őszinte is. Feltétel nélkül bízom benne, hiszen akármi bajom van, Ő segít nekem és mindig mellettem áll. Vannak rossz napjaim, vannak hibáim, van hogy felidegesítem, de Ő akkor is velem van és nem fordít hátat, mint már annyi mindenki. Mindent megteszek hogy ne legyen veszekedés, ne történjen semmi baj. Vigyázok rá, hiszen nagyon félek hogy elveszítem. Nem tudok másra gondolni csak rá, és nem is engedek mást közel magamhoz.
Értse meg a világ, hogy Lina Werid most boldog és nem kell neki más csak egy ember.
Szeretem Őt teljes szívemből, és bármit megadnék érte.! ♥♥♥
Ha számítok valamit neked ezt tiszteletben, tartod, és velem örülsz.*.*

Szeretem.*.* ♥

.Lina Weird.